A díjalapító: Bereti Gábor
Bereti Gábor: Szinva Irodalmi Díj, a harmadik évad
Amikor tavaly barátaimmal belefogtunk, s megalapítottuk a Szinva Irodalmi Díjat, konszolidált kezdési körülményeket, s ehhez illő szerencsés és kiszámítható jövőt képzeltünk kezdeményezésünknek. 2019-2020 fordulóján, amikor összeültünk, hogy átbeszéljük a helyi ihletésű, de országos igényű díj feltételeit, még híre hamva sem volt a később ránk tört pandémiának. Emlékszem, akkor még mindnyájunkra a nyílt szó és födetlen arc - hogy idézzem a költő szavait -, volt a jellemző. Épphogy megállapodtunk Alapítványunk főbb fundamentális jellemzőiben, melyek alapján elkezdhettük az építkezést, amikor beütött a krach - s onnantól fogva maszkot kellett viselnünk, s a felvázolt menetrendbe foglalt számos elképzelésünk érvénytelenné vált. Az alapítás éve alaposan próbára tette a fiatal, debütáló díjat, annak minden kezdeti lépését. A díjátadás tervezett időpontjai, a költészet napja, a könyvhét, a városnap stb., sorra rendre kerültek le a napirendről. Nemcsak az országot, de minket is megtépáztak a vírus hullámokban ránk törő támadásai. A díj ünnepélyes átadására végül a Városháza Dísztermében, közönség nélkül, egy zárt rendezvény során tavaly december közepén kerülhetett sor. S ha viszontagságos előélet után, s rendhagyó körülmények között, de végül is valóban világra jött, ténylegesen is megszületett a Szinva Irodalmi Díj. Úgy érzem, s talán némi szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy mindezt az alapítók ütésállóságának - Jenei Lászlónak, s a magam finanszírozói ambícióinak -, a mi átgondolt terveinknek, a kuratóriumi tag Simon Gabriellának, s nem utolsósorban a zsűri tagjainak - Csehy Lászlónak, Darab Ágnesnek, Jenei Lászlónak, Korpa Tamásnak, Kőrizs Imrének - köszönhetjük. A Díj első kitüntetettje Szvoren Edina prózaíró lett, míg második alkalommal Rakovszky Zsuzsa és Krupp József vehette át.
S ím, most az idén talán némileg kedvezőbb körülmények között, több reménnyel folytatódhat vállalkozásunk története. Elképzeléseink változatlanok: szerény erőforrásainkat az irodalom szolgálatába állítani, hadd kamatozzon. Az elmúlt hónapokban a kuratórium tagjai konzultációik során kiválasztották az idei díjazottakat. Pandémia után nagy várakozással tekintünk az idei eseménysor elé. Örömmel jegyzem meg, hogy immár hagyományosan két díjat adunk ki: az eredeti terveinknek megfelelően nem csupán a szépirodalmi, de a szakirodalmi kategóriában is átadhatunk egy díjat.
Céljaink, ahogy azt már tavaly is megfogalmaztuk,
változatlanok: a kortárs, minőségi magyar irodalom mecenatúrája. Ám tisztában vagyunk azzal is, hogy a magyar irodalom
nem csupán magyarországi. Ezért nem feledkezhetünk meg a határon túli
magyarságról sem. Hogy a Szinva Irodalmi Díj jellege ebbe az irányba is kibontakozzon
és láthatóvá váljon, ahhoz a jövőben, tudjuk, még sokat kell dolgoznunk. Úgy
látom, hogy a kezdeti, mostoha körülmények ellenére a Szinva Irodalmi Díj körül
kialakult egy értő, kvalitásos csapat, melynek tagjai együtt és külön-külön is
céljaink biztos garanciái. Jómagam alapítóként azon leszek, hogy a Díj fedezetét
minden körülmények között biztosítsam. S ha a közönség is mellénk áll, akkor elszántság
és szimpátia összeadódva megtermi gyümölcsét. Akkor lépésről lépésre, évről
évre közelebb kerülhetünk vállalásunk céljához. Hosszú távon gondolkodunk.